Interjú a fiúkkal
Flor 2006.08.14. 17:01
Francia One
Francia One
1. Milyen volt Párizsban?
BILL: „Nagyon boldogok vagyunk, hogy itt lehetünk. Most nincs sok időnk,hogy felfedezzük a várost, de tervezzük, hogy ezt is bepótoljuk. Ma reggel elmentünk néhány fotót csinálni a Trocadéro-ra, az Eiffel-toronnyal szemben, csodás volt felfedezni. Habár inkább dolgozni jöttünk ide, de próbáljuk nyitva tartani a szemünket azért, hogy ne veszítsünk semmit abból a fenséges látványból, amit Párizs kínál. És aztán, ha most nincs időnk körülnézni, majd visszajövünk.”
2. Franciaországban nem ismernek úgy, mint Németországban. Nyugisabb a csendben sétálgatni a rajongó-támadásoktól mentesen?
TOM: „Ez is egy olyan dolog, amit Németországban lehetetlen megtennünk. Nincs panaszunk. Az évek alatt, keményen dolgoztunk, hogy megcsináljuk a saját zenénket. Ma szereztünk egy gólt, és remélem, hogy semmi nincs a világon, ami ezt megállítaná. Mi négyen elég ambiciózusak vagyunk, és az idehozza a nekünk a mai napot, hogy folytatódjon a zeneszerzés, és hogy ezreknek játszhassunk.
3. Felismertek már titeket a francia fanok?
BILL: Amikor megérkeztünk egy CD-boltba, kb. 20 fan várt minket a bejárati ajtóban. Nem tudom hogyan tudták meg azt, hogy itt leszünk, de az tetszett nekünk, hogy tudjuk, nem vagyunk totálisan ismeretlenek Franciaországban. Sőt, ma reggel, amikor csináltuk a fényképeket az Eiffel-toronnyal szembe, vicces volt látni, hogy mennyi embert érdekeltünk. Az emberek nem ismertek fel minket, de az a tény, hogy van egy fotósunk elég volt ahhoz, hogy felébressze az emberek kíváncsiságát. Egyes emberek félénken közelítettek és kérdezték: „Elnézést a zavarásért, de ti kik vagytok?” És ha választoltad, Tokio Hotel, elégedettek voltak vele. Ha egy nap ismertek leszünk ott is, akkor talán emlékezni fognak ránk...
4. Amióta először itt vagytok Franciaországban, szükséges megmagyarázni a neveteket?
GUSTAV: „Valójában ez eléggé egyszerű; „Tokio”, mert mi mind nagy városokban nőttünk fel, és hogy mi egy városi csapatnak tartjuk magunkat. Dönthettünk volna német város neve mellett is, de lett jobb, a Tokio. És el kell ismernem, ez jobban is hangzik... A „Hotel” pedig, csak mert sokszor alszunk hotelekben. Amikor úton vagyunk, és koncertezünk Németország 4 sarkán, ritkán alszunk rendes ágyakban.”
5. Németországban a sikeretek olyan gyors volt, mint egy villámcsapás. Mivel magyarázod, hogy a tinédzsereknek tetszenek a dalszövegeitek?
BILL: „Ez egyszerű, a dalok róluk szólnak, a mindennapi életről, ahogy élnek. Az összes tininek többé-kevésbé ugyanazok a problémái, és ezek vannak a szövegekben, a tapasztalatainkat írjuk le. De lehet ez lázadás is, ami bennünk él. Néha úgy érezzük a társadalmon kívül vagyunk, és ezért írtuk pl. a Schrei-t, ami egy igazi lázadásról szól, és önmagam elfogadásáról.
6. Láthatunk majd még titeket hamarosan a francia színtéren?
TOM: „Ezt most még nem tudom megmondani, de reméljük, jöhetünk játszani. Nem tudjuk, hogyan fogják fogadni a zenénket, de remélem, hogy Franciaország akar majd minket, és hogy majd még itt lehessünk.
7. Tudtok más szakmát a zenélés helyett magatoknak?
BILL: „Tekintettel rám, én nem hiszem. És aztán az én megjelenésemmel, nem volna könnyű. Képzelj el egy bankban. *nevetés* Nincs olyan őrült munkaadó, aki alkalmazna. Hacsak nem akarja, hogy romoljon az üzlet...
GEORG: „Én királynak szerettem volna születni, de azt hiszem már túl késő! *nevetés*
|