Az én nevem Nóri. Pécsen élek, éltem. A nevelőapám egy neves menedzser. Mikor a Tokio Hotel nevű zenekar még, hogy úgy mondjam, gyerekcipőben járt, szóval mikor még a nevük Devilish volt, akkor felfigyelt rájuk a mostani menedzserük, aki mellesleg a nevelőapám egyik barátja. Szólt a nevelőapámnak, hogy talált egy együttest, akik tehetségesek és lehetne velük kezdeni a zene piacon. Akkor 1 hónapra kimentünk Németországba, hogy a nevelőapám saját szemével lássa mibe fog bele. A srácok nagyon ügyik voltak. Természetesen az az egy hónap alatt nagyon jól összebarátkoztunk. Tommal már akkor vibrált köztünk vmi, de az 1hónap nagyon gyorsan elment. A megbeszélésből annyi lett, h ha a fiúk teljesítenek a zene világában, akkor a nevelőapám foglalkozik velük 1évig, odaköltözünk meg ilyenek. Mikor eljöttünk én sírtam, de nagyon, ők szomorúak voltak, de megbeszéltük, h levelezünk és megtaláljuk a módját, hogy tartsuk a kapcsolatot. Én csak abban reménykedtem, hogy minnél előbb eljön az a 1év....
Két év telt el azóta.....Naponta kapok e-mailokat a fiúktól. Kérdések, tanácsok, mindent megbeszélünk így elekronikusan is. Igaz azért így nem az igazi, de a webkamera és a mikrofon egy kicsit jobbá tesi az egészet. A lényeg, hogy én elkezdtem a középiskolát, mikor közeledett az évvége a nevelőapám telefont kapott és akkor történt, hogy eljött a pakolás ideje. Mikor ezt elmondtam a suliban senki nem tudta mi lesz. Én biztos vagyok benne, hogy sokan örültek neki, hogy elmegyek, de ezzel nem foglalkoztam. Sokan szomoróak voltak, de a legszomorúbb Virág volt, a legeslegjobb barátnőm... Az évzárón már nem voltam ott. Mikor elbúcsúztam a barátaimtól nagyon sírtam, de tudtam, hogy visszajövök. Ennél már csak az volt jobb mikor a családomtól búcsúztunk. Senki nem örült ennek a költözésnek, de mindenki tudta, h elfog jönni ez az 1év. Mindannyian sok mindent hagytunk itt. A barátainkat, a nővérem a barátját, de ami a legfontosabb a családunkat. Felszállt a gép...röpke 1óra, 3zacskó mogyoró és 2doboz Red Bull után Magdeburg repülőterén találtuk magunkat. Én nagyon féltem. Féltem, mert nem tudtam mi fog történni közöttünk a fiúkkal. Nem tudtam kiváncsiak-e rám élőben vagy csak kamerán keresztül, tisztes távolból vagyunk jó barátok felőlük, és amit végképp nem tudtam az az volt, hogy hogyan viszonyuljak Tomhoz. Abban biztos voltam, h nem jönnek elénk a reptérre, mert megrohamoznák őket, de reménykedtem, hogy hamar találkozunk.
-Megvan minden csomagja mindenkinek?-kérdezte anyu.
.Igen, sztem.-feleltem.
Csupán 19bőrönddel elindultunk Magdeburg repülőteréről. Kint várt már ránk a kocsi. A házunk már elvolt intézve pont Kaulitz-ék mellett. Mikor beértünk Loitsche-be egyre izgatottabb lettem. Csak képről láttam még azt a házat amiben az elkövetkezendő11hónapban lakni fogok. Egyszer csak megláttam és a mellette lévő Kaulitz házat is. A gyomrom összeugrott. Megérkeztünk........
|